Menü

A szélsőségek birodalma

Mongólia területe Magyarországnál tizenhétszer nagyobb. Ám ezen a hatalmas területen csupán két és fél millió ember él. A világ legritkábban lakott országában 1,59 fő lakik négyzetkilométerenként. Az utazónak a távoli sztyeppéken vagy a Góbi-sivatagban sokszor száz kilométereket kell megtennie ahhoz, hogy a következő jurtával találkozzon. Mert bizony vidéken a lakosság jó része még ma is jurtában él, s nomád állattenyésztéssel foglalkozik.

Számunkra hihetetlen, ahogy az ötödikes történelemkönyvben lévő, honfoglaló őseinket ábrázoló rajzok „megelevenednek”. Jellegzetes ruhát ölt a házigazda, apró termetű lovára pattan, vállára veszi íját, és vadászni indul. Felesége tüzet rak a jurta közepén álló tűzhelybe, s a levesszerű étekbe aprítja a szárított húst.

Persze a városokban, s különösen a fővárosban, Ulánbátorban már kicsit más a helyzet. Az itt élők jó része orosz típusú panellakásokban él, de a fővárost is jurtanegyedek ölelik körül. Jurták százai kúsznak fel a völgyből. Soknak a tetején parabolaantenna van, benne tévé, mobiltelefon – közben belül ott a kilátástalanság, a szegénység.

Sámán a panelházban
A belvárosi utakon a legújabb terepjárók között időnként átnyergel egy-egy népviseletbe öltözött lovas. Egyesek a jellegzetes mongol öltözetet, a délt viselik, mások még a legújabb nyugati trendet is megelőzik öltözködésükben.

Az időjárás, az éghajlat is szélsőséges. Velünk azonos szélességi fokon fekszik, Ulánbátor mégis a világ leghidegebb fővárosa. Betudható ez a kétezer méter körüli tengerszint feletti magasságnak, a Mongólia felett elterülő szibériai sztyeppéknek, melyeken át akadálytalanul zúdul le a sarkvidéki levegő, de a kilenc hónapig tartó télnek is. Télen nem ritka a mínusz negyven fok, s ezt plusz negyven fokos nyári hőség követi három hónapon át. Persze így érthető az is, hogy a növénytermesztésre nincs túl sok esély.

Az ott élők gondolkodását, hitvilágát is ez a szélsőségesség jellemzi. Mongólia közel egy évszázadon át volt kommunista ország. A monostorokat felégették, lerombolták. Ateistának nevelték az embereket. De a vidéki nomádok között sok helyen megmaradt az ősi hit, a sámánizmus. A nemzedékről nemzedékre öröklődő hivatás ma is, a városban is tekintéllyel bír. Az átlagos mongol babonás félelemmel tekint a világra, és szorongását oldandó rohan a sámánhoz, hogy tanácsot kérjen tőle az élet legkülönfélébb dolgaiban.

Mongólia egyébként hivatalosan buddhista állam. Szerzetesek százai „imádkoznak” az őket megfizető emberek kéréseiért. A kereszténység alig két évtizede van jelen újra az országban, a gyülekezetek száma azonban folyamatosan növekszik.

Tékozlók és nincstelenek
A nagy hidegek miatt az elmúlt években többször megtörtént, hogy a vidéken pásztorkodásból élő családok tömegei egyik napról a másikra elvesztették állataikat s ezzel a munkájukat, az életfeltételeiket is. Mivel a jurta könnyen mozgatható, mobil lakóhely, a könnyebb élet reményében fogják s a legközelebbi nagyvárosba vagy Ulánbátorba viszik jurtáikat. Közben nem számolnak azzal, hogy a városban már nem képesek az önellátásra, hogy az élet ott pénzbe kerül. Az is előfordul – nem is ritkán –, hogy a vidékről felköltözők a korábban sose látott városi játékgépeken egy-két nap alatt eltékozolják meglévő csekély tartalékaikat.

A családi kapcsolatok nem túl erősek. A férfiak többsége alkoholista, s nem foglalkozik a családdal. A városba költözőknek nincs pénzük a hivatalos papírok beszerzésére, s ennek hiányában nem részesülhetnek egészségügyi ellátásban, gyermekeik nem járhatnak iskolába. Vannak, akik koldulni küldik kicsinyeiket. Mások egyszerűen elkergetik őket otthonról, hogy kevesebb legyen az éhes száj. Így alakult ki pár év alatt a fővárosban az a pontosan meg sem határozható, de tízezernél nagyobb számú hajléktalan gyereksereg, amelyiknek nagy része a város alatti csatornahálózat alagútjaiban tengeti életét. Esténként felemelik a csatornafedeleket, s alámásznak a sötét és koszos réseken, hogy a távfűtés csöveinek közelében olvasszák ki elgémberedett végtagjaikat.

Az ország lassan szembesül az új problémákkal, és aligha tud megnyugtató megoldást találni az egyre gyakoribbá váló felköltözésekre. S ha már a vándorlásnál tartunk: külföldre is szívesen vándorolnak azok, akik megtehetik. Az ipar leépült, a fővárosban is kevés a munkahely, ezért a talpraesettebbek külföldön keresnek ideiglenes munkát. Mivel sajnos a családokon belül az anyák a felelősségteljesebbek, megbízhatóbbak, s túlnyomórészt ők hordozzák a terheket, nem ritka, hogy évekre külföldre utaznak, és a nagyszülőkre hagyják gyermekeiket.

Eskü nélkül
A városokban kevés a lakás, s a fiataloknak nincs túl sok esélyük arra, hogy önálló otthonhoz jussanak. Az egy vagy másfél szobás otthonok nagy részében tíznél is többen élnek. Generációk együtt, távoli, vidéki rokonok, ismerősök „albérletben” – akik a mongol vendégszeretetnek köszönhetően persze ezért nem fizetnek, csak jönnek, s néha évekre is ott ragadnak. Mivel a lakásban nem túl sok a berendezési tárgy, este leterítik a szőnyeget a padlóra, és nyugovóra tér, akinek sikerül fekhelyet találnia.

Nem nehéz elképzelni, hogy ezek a viszonyok nemigen kedveznek a családi életnek. Ilyen körülmények között aligha építhető bensőséges, szeretetteljes kapcsolat férj és feleség, szülő és gyermek között.

Nem keresztény ország lévén egészen mások az alapvető erkölcsi normák és szokások. Vidéken a nomád pásztor messze volt a következő monostortól vagy később a tanácstól, így ha eljött az ideje, s a fiatal talált egy neki tetsző leányt, a családtagok elnyargaltak otthonról, és diszkréten magukra hagyták a jurtában a fiatalokat, hogy megismerjék egymást.

Elődeiktől ritkán kapnak követhető mintákat, így nehéz teherbíró kapcsolatokat építeniük. Mivel a nők nyitottabbak, ők azok, akik először kereszténnyé lesznek. A gyülekezetekben a nők, az asszonyok vannak többségben. A régebbi közösségekben azonban egyre több az olyan család, ahol a feleség imáinak és megváltozott életének köszönhetően a férj is keresztény lett.

Kint tartózkodásunk alatt a férjemmel többször is tanítottunk a házasságról az egyik legrégibb mongol gyülekezetben. Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy milyen nagy hatással volt ez rájuk. Az első alkalom után pár nappal hallottuk a helyi pásztortól, hogy hat pár kérte, hogy Isten előtt is megköthessék szövetségüket.

A kint töltött egy év során izgalmas volt megtapasztalnunk, hogy miként hoz változást az evangélium ebbe a szélsőségekkel teli országba. Reménységgel tölt el minket, hogy lassan felnő egy generáció, amely a bibliai igazságokra és értékekre alapozza családi életét. Hogy lesz egy új nemzedék, amely keresztény családba születhet majd.

Révész Szilvia

A Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője; férje a székesfehérvári baptista gyülekezet lelkipásztora, négy gyermekük van

Legutóbbi bejegyzések