Menü

Az elengedés művészete

Szülői tanulmányaimban jelenleg egy új fejezettel birkózom. A tananyag neve: kamaszkor. Egyik legnagyobb kihívása pedig az elengedés. A szülőnek, akit éveken át treníroztak a ragaszkodásra, most tudatosan, önként és dalolva el kell engednie csemetéjét, hogy még a biztonságot adó fészek közelében próbálgathassa szárnyait. S a bölcs szülő – bár a szíve az ellenkezőjét üvölti – fokozatosan átadja az irányítást tapasztalatlan gyermekének. Megengedi, hogy ő is elkövesse a maga hibáit.
Napjainkban persze akadnak másfajta szülők is, mert hát „modern világban élünk”. A felvilágosult szülő azt mondja: „Ezek a mai gyerekek mennyivel tájékozottabbak! Tudják, hogy mi is kell nekik.” A modern szülő épp ezért nem korlátozza csemetéjét személyiségi jogaiban – csak épp magára hagyja a nagyvilágban. Rábízva nevelését a kortársakra, a médiára, a különféle trendekre.

A konzervatív szülő ezzel szemben tudja, hogy bár a világ változik, van érték, mely örök. Neki igazi értékei vannak. Ezek szerint él, s őszinte igyekezettel mindent megtesz, hogy át is adja őket gyermekének. Ha kell, vaskordonnal zárja el a világtól és mindentől, ami veszélyt rejthet. Aztán döbbenten szembesül a hazatérő egyetemistával, aki éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit otthon látott.

De hol volt a hiba, ha az érték igazi, a szülői szándék nemes? Ott, hogy nem tudtak kiforrni a saját értékek, s a túlzott szigor miatt éretlen maradt a lelkiismeret. Hogy ezt a csapdát elkerülje, a bölcs szülő a lehető legtöbbet beszélget gyermekével a világról, az életről, emberről és Istenről. Persze a bölcs szülő ezt nem most kezdi el, mert tudja, hogy egyre inkább kiváltság, ha adódik erre alkalom. Ha tényleg bölcs, hát dobjon félre ezekben a ritka pillanatokban mindent, és élvezze ki gyermeke társaságát! Mert a szülői értékrendnek előbb-utóbb úgyis meg kell küzdenie a világból érkező hatásokkal. Hát történjen ez meg addig, míg a közelben lehetünk, míg mutathatjuk a helyes utat!
A következő komoly feladat a felelősség átengedése. A feladatok, a határidők, az ígéretek, az idő- és pénzbeosztás, a jó és rossz közötti döntés felelősségének vállalása. Önmaga felvállalása. A másokért való felelősség… A bölcs szülő tudja: gyermekének lassan meg kell tanulnia, hogy a saját problémáit nem ruházhatja folyton másra, így a bölcs szülő nem menti ki őt minden nehézségből. Nem viszi utána az otthon hagyott füzetet. Nem készít helyette kiselőadást. Nem igazolja az ellógott órát. Már nem viszi az ágyba reggel a kakaót. Nem takarítja ki helyette a szobát. Mert tudja, hogy ebben a korban ezekkel csak ártana, most nem így kell szeretnie őt.

A bölcs szülő nem csak akkor emlékezteti gyermekét a felnőttlétre, ha kötelességekről van szó. A bölcs szülő felnőttes jogokat ad. Bátorítja gyermekét, hogy jogosítványt szerezzen. Bízik benne, hogy tud majd vigyázni magára. Megbízható barátaival bizalommal engedi el. Nem telefonálgat rá óránként. Nem faggatózik. Nem kutat a holmija közt. Nem beszél róla úgy, mintha gyerek lenne. Nem adja ki a titkait idegeneknek.

Hát, igen, a bölcs szülő valóban mindig így tesz. Annak ellenére, hogy már számos tételt megtanultam a kamaszkor című fejezetből, még mindig akadnak elsajátítandó ismeretek. Képes vagyok újra és újra elkövetni ugyanazokat a hibákat. Időnként még a saját káromon se tanulok. Ostoba vitákba bonyolódom. Máskor meg a probléma részévé válok, holott a megoldást sürgetni jöttem. Sokszor engem is bátorítani kell.

A férjem ilyenkor – szigorúan négyszemközt – arra emlékeztet, hogy mi is voltunk tinédzserek, és sorolja, mi mindent is kellett túlélniük a szüleinknek. Ő, ha tanácstalan, beveti a trükköt: visszagondol arra, mit is érzett nem is oly rég, mikor még ő volt kamasz. Persze, mert ő bölcs szülő! Nekem meg marad az esély, hogy egyszer még én is az lehetek. Hiszen Isten nekem is felkínálta a lehetőséget: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől…”

Révész Szilvia

Legutóbbi bejegyzések