Menü

Az eső áldása

A verőfényes tavaszi napok után beköszöntött borús reggelek nem mindig lelkesítik az embert. Tegnap a FB-on valaki egy szürke felületen kiírta: “Ömlik az eső”. A bejegyzés alatt egy megjegyzés is megjelent: “Nálunk nincs eső, pedig nagyon várjuk”.

Kényelmes városi életünkben egy esős nap zavaró, kellemetlenség. Felborítja a terveinket, korlátozza a szabadságunkat, dugót varázsol az utcákra. Két nap után már a napsütésért kiáltunk. Ott viszont, ahol az ember szorosabban a természet közelében él, és ki van szolgálatatva annak, pontosan tudják, mekkora áldás is az eső. Aki a földek terméséből reméli az éves betevőt, az esőért imádkozik, s hálás minden cseppért.

Pedig számunkra is életbevágó, hogy a maga idejében megáztassa, táplálja a földet, s segítsen az életnek növekedni, utat törni! Nemrég a Bibliából Ruth történetét olvasva gondolkoztam azon, mit is jelent az éhség. Naomi és családja menekültként, idegen földre kényszerült, mert hazájában éhség volt. Számunkra természetes, hogy az üzletek polcai roskadoznak az élelmiszerektől, hogy a kertjeinkben megterem ez-az, és ha pénzünk van, nem jelent gondot az étel.

Ma reggel – talán nem véletlen – az Útmutatóban két “esős” igét olvastam.

“Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat, aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket.” (Jer.5:24.)

“(Isten) jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek, és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.” (Ap.Csel.14:17.)

Mennyire emberi, mennyire gyarló! Eszükbe, eszünkbe se jut sokszor, hogy értékeljük, megköszönjük – a termést hozó időket. Pedig csak Isten képes termést hozni, életet adni.