Menü

Célom ismer

Pár hete olvastam Polcz Alaine önéletrajzi írását, az Egész lényeddelt. Számára is sokat jelentettek Weörös Sándor sorai: “Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem”.

Minden céltudatos döntés, lépés és terv ellenére ezek a sorok valahogy valami mélységes mély békét hoznak felszínre bennem. Napokon át visszhangoztak bennem, és sokszor eszembe jutnak. Tudom, a költő máshogy értette, de nekem benne van az a megnyugtató tudat, hogy Isten tartja kezében sorsomat, hogy nem kell minden apró puzzle-darabot előre ismernem, nem kell tudnom a helyüket, mert az összképet se én kell kreáljam. A Mindenható ismeri a teljes képet, ismer minden apró odavezető lépést. Tudja azt is, ha nem a legrövidebb úton kell eljussak. Mert lehet nem logikus, de azon a kerülőúton is tanít valamit, összesodor valakivel, aki később még főszereplő is lehet.

Néha a krízisek paszíroznak új irányba. Polcz Alaine ezt így élte át: “aztán lassan, sokára megértettem: minden egyes szenvedés, ami lecsapott rám, azért volt, hogy tovább lépjek, mert valamit már megtanultam, jobban értem az embereket és új út nyílt előttem.” 

S ha tudom, hogy rajta vagyok a helyes úton, (“és ha majd bekövetkeznek rajtad ezek a jelek”) néha az is elég, amire ma reggel bátorított az 1.Sámuel 10:7. “Tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten.”

“Célom ismer engem” – hisz Ő a végső célom, Akihez tartok, Aki hazavár.