Menü

Tanítások, előadások, tréningek, szemináriumok, pódiumbeszélgetések

Számunkra fontos, hogy mindazt, amit megtanultunk, megértettünk, megtapasztaltunk megosszuk azokkal, akiknek ez áldás lehet. Bár egyikünk se így tervezte, de megértettük, hogy Isten mindkettőnket erre hívott el.

Így alakult, hogy mára a Baptista Családi Szolgálat munkatársainként gyülekezetek meghívására gyakran tartunk közösen előadásokat és tréningeket a családdal vagy a házassággal kapcsolatos témakörökben. Évről évre különleges időszak a Házasság Hete, amikor nemcsak gyülekezeti körben, de egyetemi előadókban, művelődési házakban vagy házas-ünnepi vacsorák előtt is beszélhetünk a házasság áldásairól és kihívásairól.

Fontosnak látjuk a férfi és női szerepek és identitás témakörét is, mert tapasztalataink szerint az a társadalmi és kulturális közeg, amelyben élünk, már nem ad automatikusan használható mintákat és megoldásokat a kiegyensúlyozott, boldog élethez. Többször tanítottunk ezekről együtt és külön-külön is férfi- illetve nőkonferenciákon,  gyülekezetekben és a Balaton Neten is.

Több olyan meghívásunk is volt, amikor személyesebb hangvételű élménybeszámolókra, úti beszámolókra hívtak pl. kávéházi estékre. Örömmel mesélünk a mongol misszióról,  arról a különleges évről, amit a családdal Mongóliában tölthettünk – s persze arról is, mi minden történt azóta a mongol misszióban. Hasonló hangulatú beszámolóink voltak az El Caminóról is (2012-ben közösen jártuk végig a több mint 800 km-es spanyol zarándokutat).

Külön-külön gyakran tanítunk ifjúsági vagy férfi, női konferenciákon a legkülönfélébb témákban (Isten megismerése, követése, szolgálat, a Szentlélek munkája, gyümölcsei és ajándékai, életünk célja, életszakaszok, test-lélek-szellem, önismeret…). Az utóbbi időben megszerettük a tréning formát is, mert bár részünkről jóval több felkészülést és előkészületet igényel, de tapasztalataink szerint a hallgatók számára sokkal gyakorlatiasabb és élvezetesebb egy-egy ilyen alkalom.