Menü

Mondd: mi a szeretetnyelved?

Hiába igyekszünk, valahogy mégsem értjük egymást. Néha úgy érezzük: mintha nem is egy nyelvet beszélnénk a társunkkal. Az ismert amerikai házassági tanácsadó, Gary Chapman szerint mindennek hátterében az áll, hogy nem egyformán fejezzük ki a szeretetünket, és nem egyformán vágyunk rá – azaz más a szeretetnyelvünk. Ám ha megismerjük és elsajátítjuk a másik „nyelvét”, sokkal boldogabbá válhat a kapcsolatunk.

– Egy személyes tapasztalat ébresztett rá arra, hogy mennyire fontos a szeretetnyelvek ismerete és tudatos alkalmazása – meséli Fábián Attiláné, Erzsébet, a Hajnalcsillag Drogrehabilitációs Otthon alapítója, négy felnőtt fiú édesanyja. – Akkoriban mentem nyugdíjba. Egész nap otthon voltam, a férjem pedig még dolgozott. Korábban reggelente én vittem neki a kávét az ágyba, ám elhatározta, hogy ezentúl ő kedveskedik nekem ezzel. Egy alkalommal a kávé mellé készített egy gyümölcstálat is. Nagyon örültem neki, s ő ettől kezdve minden reggel gyümölcsöket is tett a kávém mellé. Igen ám, de egy idő után megelégeltem a dolgot. A végén már úgy éreztem: legszívesebben a fejéhez vágnám az egész tálat. Azt mondtam neki: „Elszöszmötölsz egy fél órát ezekkel a gyümölcsökkel ahelyett, hogy együtt beszélgetnénk, imádkoznánk, vagy megkérdeznéd, hogy mivel foglalkozom majd egész nap.” Én magam is megdöbbentem a kirohanásomon.

Hála Istennek, épp azokban a napokban került a kezembe Gary Chapman Egymásra hangolva című könyve, és rájöttem, hogy a fő probléma az, hogy nem egyformán fejezzük ki a szeretetünket. Hiába próbálta a férjem a reggeli kávén, gyümölcstálon, vagyis a szívességek nyelvén éreztetni velem a szeretetét, ha én arra vágytam, hogy végre szánjon rám egy kis időt. Sajnos neki pont erre nem maradt energiája. Egész nap ügyekkel, emberekkel foglalkozott, és amikor fáradtan hazajött, már senkivel nem akart beszélni. A hiányérzet egyre nagyobb lett bennem: egész nap csak vártam, vártam, vártam, hogy egyszer majd én is sorra kerülök. Úgy is fogalmazhatnék: a szeretettankom szép lassan kiürült. Sokat köszönhetünk hát Chapman doktor felismeréseinek: miután megismertük egymás szeretetnyelvét, sokkal hatékonyabbá vált a kommunikációnk, és boldogabb lett az életünk.

Házaspáros nyelvlecke

Erzsébeték tehát megtanultak egymás szeretetnyelvén kommunikálni. Kíváncsi rá, hogy Ön és párja milyen „nyelven” beszél? Töltsék ki az alábbi tesztet! Ha külön-külön elkészültek, osszák meg egymással a végeredményeket!

Mindkét részben harminc kijelentéspárt találnak. Válasszák ki mindegyik párból azt, amelyik jobban illik Önökre, majd a jobb oldali oszlopban karikázzák be a megfelelő betűjelet. Előfordulhat, hogy néhány esetben legszívesebben mindkét kijelentést bejelölnék, de akkor is csak egyet válasszanak, hogy a teszt eredménye a lehető legpontosabb legyen.

Szánjanak legalább 15-30 percet a kitöltésre. Amikor a végére értek, számolják össze, melyik betűt hányszor karikázták be. Írják be az eredményeket a teszt végén található összesítőbe, majd olvassák el az értékelést.

Férjeknek

1. Jó érzéssel tölt el, ha a feleségemtől kedves üzeneteket kapok. A
Szeretem, ha a feleségem megölel. E

2. Szeretek kettesben lenni a feleségemmel. B
Amikor a feleségem segít a kerti munkában, érzem, hogy szeret. D

3. Boldog vagyok, amikor a feleségemtől ajándékot kapok. C
Szeretek közös utazásokat tenni a feleségemmel. B

4. Amikor a feleségem kivasalja az ingemet, érzem, hogy szeret. D
Szeretem, amikor a feleségem megérint. E

5. Amikor a feleségem átölel, érzem, hogy szeret. E
Tudom, hogy szeret a feleségem, mert rendszeresen meglep ajándékokkal. C

6. Bárhova szívesen megyek a feleségem társaságában. B
Szeretem a feleségem kezét fogni. E

7. Nagy becsben tartom az ajándékokat, amelyeket a feleségemtől kapok. C
Szeretem hallani, mikor a feleségem azt mondja, hogy szeret. A

8. Szeretem, amikor a feleségem a közelemben van. E
Szeretem, amikor a feleségem azt mondja, hogy jól nézek ki. A

9. Boldog vagyok, amikor végre együtt lehetek a feleségemmel. B
A legkisebb ajándék is fontos számomra, amelyet a feleségemtől kapok. C

10. Amikor a feleségem azt mondja, hogy büszke rám, érzem, hogy szeret. A
Amikor a feleségem elkészíti a kedvenc ételemet, érzem, hogy szeret. D

11. Szeretek közös tevékenységekben részt venni a feleségemmel, bármi legyen is az. B
A feleségem biztató és bátorító szavai jó érzéssel töltenek el. A

12. Azok az apró szívességek, amelyeket a feleségem megtesz a kedvemért, többet jelentenek számomra, mint az, amit mond nekem. D
Szeretem megölelni a feleségemet. E

13. A feleségem dicsérete nagyon sokat jelent számomra. A
Sokat jelent számomra, hogy a feleségem mindig tudja, milyen ajándékkal szerezhet nekem örömöt. C

14. Már az is jó érzéssel tölt el, ha a feleségem közelében lehetek. B
Szeretem, amikor a feleségem megmasszírozza a hátamat. E

15. Amikor elvégzek egy feladatot, biztatást jelent számomra a feleségem elismerése. A
Sokat jelent számomra, amikor a feleségem olyan dologban is segít, amit nem nagyon szeret. D

16. Nem tudok betelni a feleségem csókjaival. E
Szeretem, hogy a feleségem őszintén érdeklődik a kedvelt elfoglaltságaim iránt. B

17. Számíthatok arra, hogy a feleségem segít a feladataim elvégzésében. D
Mindig izgalomba jövök, amikor kicsomagolom a feleségemtől kapott ajándékot. C

18. Jólesik, ha a feleségem megdicséri a külsőmet. A
Szeretem a feleségemben, hogy meghallgat, és nem fojtja belém a szót bíráló megjegyzésekkel. B

19. Nem tudom megállni, hogy ne érintsem meg a feleségemet, amikor a közelemben van. E
Nagyon jólesik, hogy a feleségem néha besegít a feladataim elvégzésébe. D

20. A feleségem díjat érdemelne azért a sok segítségért, amelyet ad nekem. D
Néha megdöbbenek azon, hogy a feleségemtől kapott ajándékok mennyi figyelmességre vallanak. C

21. Szeretem, amikor a feleségem csak rám figyel. B
A lakás tisztán tartását fontos segítségnek érzem. D

22. Alig várom, hogy lássam, mit kapok a feleségemtől születésnapomra. C
Nagyon szeretem hallani, amikor a feleségem azt mondja, hogy fontos vagyok számára. A

23. A feleségem úgy fejezi ki a szeretetét, hogy ajándékokkal lep meg. C
A feleségem úgy mutatja ki a szeretetét, hogy segít a ház körüli munkákban. D

24. A feleségem sosem vág a szavamba, amikor beszélek, és ezt nagyon szeretem benne. B
Nem tudok betelni a feleségemtől kapott ajándékokkal. C

25. A feleségem tudja, mikor vagyok fáradt, és jólesik, hogy olyankor felajánlja a segítségét. D
Szeretek a feleségemmel közös programban részt venni, bármi legyen is az. B

26. Szeretek a feleségemmel ölelkezni. E
Szeretem, amikor a feleségem ajándékkal lep meg. C

27. A feleségem bátorító szavai erősítik az önbizalmamat. A
Szeretek filmeket nézni a feleségemmel együtt. B

28. Jobb ajándékokat ki sem találhatnék magamnak, mint amivel a feleségem szokott meglepni. C
Egyszerűen nem állom meg, hogy ne érintsem meg a feleségemet, ha a közelemben van. E

29. Nagyon sokat jelent számomra, hogy a feleségem akkor is segít, amikor más dolga is lenne. D
Madarat lehetne fogatni velem, amikor a feleségem arról beszél, hogy milyen fontos vagyok számára. A

30. Szeretem megölelni és megcsókolni a feleségemet, amikor hosszabb távollét után újra láthatjuk egymást. E
Szeretem, amikor a feleségem azt mondja, hogy bízik bennem. A
Feleségeknek
1. A férjemtől kapott kedves üzenetek melegséggel töltenek el. A
Szeretem, amikor a férjem átölel. E

2. Szeretek kettesben lenni a férjemmel. B
Amikor a férjem elmosogat vacsora után, érzem, hogy szeret. D

3. Boldog vagyok, amikor a férjemtől ajándékot kapok. C
Szeretek közös utazásokat tenni a férjemmel. B

4. Amikor a férjem segít a mosásban, érzem, hogy szeret. D
Szeretem, amikor a férjem megérint. E

5. Amikor a férjem átölel, érzem, hogy szeret. E
Tudom, hogy szeret a férjem, mert rendszeresen meglep ajándékokkal. C

6. Bárhova szívesen megyek a férjem társaságában. B
Szeretem a férjem kezét fogni. E

7. Nagy becsben tartom az ajándékokat, amelyeket a férjemtől kapok. C
Szeretem hallani, mikor a férjem azt mondja, hogy szeret. A

8. Szeretem, amikor a férjem a közelemben van. E
Szeretem, amikor a férjem azt mondja, hogy csinos vagyok. A

9. Boldog vagyok, amikor végre együtt lehetek a férjemmel. B
A legkisebb ajándék is fontos számomra, amit a férjemtől kapok. C

10. Amikor a férjem azt mondja, hogy büszke rám, érzem, hogy szeret. A
Amikor a férjem segít leszedni az asztalt étkezés után, érzem, hogy szeret. D

11. Szeretek közös tevékenységekben részt venni a férjemmel, bármi legyen is az. B
A férjem biztató és bátorító szavai jó érzéssel töltenek el. A

12. Azok az apró szívességek, amelyeket a férjem megtesz a kedvemért, többet jelentenek számomra, mint az, amit mond nekem. D
Szeretem megölelni a férjemet. E

13. A férjem dicsérete nagyon sokat jelent számomra. A
Sokat jelent számomra, hogy a férjem mindig tudja, milyen ajándékkal szerezhet nekem örömöt. C

14. Már az is jó érzéssel tölt el, ha a férjem közelében lehetek. B
Szeretem, amikor a férjem megmasszírozza a hátamat. E

15. Amikor elvégzek egy feladatot, bátorítást jelent számomra a férjem elismerése. A
Sokat jelent számomra, amikor a férjem olyan dologban is segít, amit nem nagyon szeret. D

16. Nem tudok betelni a férjem csókjaival. E
Szeretem a férjemben, hogy őszintén érdekli minden, amit szívesen csinálok. B

17. Számíthatok arra, hogy a férjem segít a feladataim elvégzésében. D
Mindig izgalomba jövök, amikor kicsomagolom a férjemtől kapott ajándékot. C

18. Jólesik, ha a férjem megdicséri a külsőmet. A
Szeretem a férjemben, hogy meghallgat, és tiszteletben tartja a gondolataimat. B

19. Nem tudom megállni, hogy ne érintsem meg a férjemet, amikor a közelemben van. E
Nagyon jólesik, hogy a férjem néha besegít a feladataim elvégzésébe. D

20. A férjem díjat érdemelne azért a sok segítségért, amit ad nekem. D
Néha megdöbbenek azon, hogy a férjemtől kapott ajándékok mennyi figyelmességre vallanak. C

21. Szeretem, amikor a férjem csak rám figyel. B
Szeretem, hogy a férjem segít a takarításban. D

22. Alig várom, hogy lássam, mit kapok a férjemtől születésnapomra. C
Nagyon szeretem hallani, amikor a férjem azt mondja, hogy fontos vagyok számára. A

23. A férjem úgy fejezi ki a szeretetét, hogy ajándékokkal lep meg. D
A férjem úgy mutatja ki a szeretetét, hogy kérés nélkül is segít nekem. C

24. A férjem nem vág a szavamba, amikor beszélek, és ezt nagyon szeretem benne. B
Nem tudok betelni a férjemtől kapott ajándékokkal. C

25. A férjem tudja, mikor vagyok fáradt, és jólesik, hogy olyankor felajánlja a segítségét. D
Szeretek a férjemmel közös programban részt venni, bármi legyen is az. B

26. Szeretek a férjemmel ölelkezni. E
Szeretem, amikor a férjem ajándékkal lep meg. C

27. A férjem bátorító szavai erősítik az önbizalmamat. A
Szeretek filmeket nézni a férjemmel együtt. B

28. Jobb ajándékokat ki sem találhatnék magamnak, mint amivel a férjem szokott meglepni. C
Szeretem, hogy a férjem nem bírja ki, hogy meg ne érintsen, ha a közelemben van. E

29. Nagyon sokat jelent számomra, hogy a férjem akkor is segít, amikor más dolga is lenne. D
Madarat lehetne fogatni velem, amikor a férjem arról beszél, hogy milyen fontos vagyok számára. A

30. Szeretem megölelni és megcsókolni a férjemet, amikor hosszabb távollét után újra láthatjuk egymást. E
Szeretem, amikor a férjem azt mondja, hogy hiányoztam neki. A

Összesen: A: ____ B: ____ C: ____ D: ____ E: ____
A teszt értékelése

Amelyik betűjel mellett a legmagasabb szám szerepel, az az Ön elsődleges szeretetnyelve. Ha ez a szám kétszer is előfordul, akkor ön kétnyelvű, azaz két elsődleges szeretetnyelve van. Ha pedig a legmagasabb pontszámmal közel azonos szám is szerepel a végeredményben, az azt jelenti, hogy van egy másodlagos szeretetnyelve is, amelyik szintén fontos Önnek.
Bár egyes szeretetnyelveknek magasabb pontszámot adott, mint másoknak, azokat se tekintse fölöslegesnek. Fontos, hogy megértse a szeretet üzenetét akkor is, ha a párja más szeretetnyelven fejezi ki magát. Ugyanakkor a társának is segítséget jelent, ha ismeri az Ön szeretetnyelvét, és olyan módon fejezi ki a szeretetét, amely az Ön számára a legjobban érthető.

A = Az elismerő szavak
Aki az elismerő szavak szeretetnyelvét beszéli, annak szüksége van arra, hogy nap mint nap megdicsérjék és megerősítsék. Egy-egy bizonytalan helyzetben sokat jelent számára néhány jól megválasztott bátorító szó. A szelíd, kedves szavak, elismerő nyilatkozatok szárnyakat adnak neki – akár szóban hangzanak el, akár írásban.

B = A minőségi idő
A minőségi idő lényege az, hogy amíg együtt vagyunk, teljesen a partnerünkre figyelünk. Egy beszélgetés akkor válik minőségi időtöltéssé, ha érdeklődéssel és a megértés szándékával hallgatjuk a másikat, miközben az érzéseiről, vágyairól beszél. Akinek a minőségi idő a szeretetnyelve, nem csupán meghallgatásra vágyik, hanem arra is, hogy a társa is ossza meg vele a gondolatait. Persze nemcsak a beszélgetés lehet minőségi idő, hanem bármilyen közös tevékenység is (közös séta, kerékpározás, főzés stb.), amely örömöt szerez neki.

C = Az ajándékok
Az ajándék kézzelfogható jele annak, hogy a társunk gondolt ránk. Akinek ez a szeretetnyelve, nagyra értékeli ezeket a kisebb-nagyobb figyelmességeket, és maga is szívesen meglepi szeretteit. Nem csupán a pénzben mérhető ajándékoknak tud örülni: önmagunk, azaz a jelenlétünk odaajándékozása ugyanolyan értékes lehet számára. Jólesik neki, ha mellette vagyunk örömteli vagy épp nehéz pillanataiban.

D = A szívességek
Van, akinek azzal lehet a legnagyobb örömöt szerezni, ha apró szívességekkel lepjük meg, ha teljesítjük kimondott vagy kimondatlan kívánságait. Aki a szívességek szeretetnyelvét beszéli, nagyra értékeli a szolgálatkészséget. Örül, ha besegítenek neki a házimunkába vagy egyéb teendőibe, ha a keze alá dolgoznak, és időnként kiveszik a kezéből a munkát.

E = A testi érintés
Akinek a testi érintés a szeretetnyelve, annak szüksége van arra, hogy elegendő mennyiségű ölelést, simogatást, gyengéd érintést kapjon a társától, különben egyszerűen nem érzi a szeretetét, és teljesen elbizonytalanodik. Jólesik neki, ha a párja megfogja a kezét az utcán, ha megöleli, amikor hazaérkezik, vagy megsimítja a kezét, vállát, amikor elhalad mellette. Nem minden érintés hat rá ugyanolyan kellemesen, így érdemes segítenie a társának abban, hogy pontosan mivel is lehet örömöt szerezni neki.

A szeretet tanulható

Érdemes megfogadnunk Chapman doktor tanácsát: „A szeretet nem törli el a múltat, de a jövőt megváltoztatja. Ha megtanuljuk a szeretetünket a társunk számára legérthetőbben kifejezni, olyan érzelmi légkört teremtünk, amelyben könnyebben megoldást találhatunk múltbeli konfliktusainkra és kudarcainkra.

Házastársunk szeretetszükségletének betöltése olyan döntés, amelyet nap mint nap meg kell hoznunk. Ha ezt tesszük, érzelmileg biztonságban fogja magát érezni, és jó esélyünk lesz arra, hogy ő is viszonozza szeretetünket, így mindkettőnk szeretettankja színültig telik. Az érzelmi kiegyensúlyozottság állapotában képesek leszünk arra, hogy kreatív energiáinkat hasznos célok megvalósítására fordítsuk, miközben a házasságunk is gazdagabbá válik.”

Összeállította: Révész Szilvia és Győri Virág

Ha szívesen olvasna még a témáról, ajánljuk figyelmébe Chapman doktor könyveit

További információ: http://www.harmat.hu

Legutóbbi bejegyzések